2014. szeptember 13., szombat

Interjú - Leah Hope Eastbrook

Sziasztok!
Bár még csak két hét telt el a hónapból, mivel egyetlen általam kért kritikán sincs meg az öt fejezet, úgy gondoltam, elkészítem a szokásos interjút. Ezúttal a csodálatos, és hihetetlenül kedves Leah Hope Eastbrook-ot faggattam ki. Ha valaki még nem ismerné, épp itt az ideje, hogy megtegye, mert igényes történetekkel gazdagítja a világhálót.

Ahol megtalálhatjátok:
---------------------------------------
szerecsendio: Szia! Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésemet. Mit gondoltál, amikor megláttad a kérésem, vagy úgy általánosságban erről az egészről? Volt már hasonlóban részed?
Leah: Szia! Én köszönöm, hogy alkalmasnak tartasz egy interjúra. Meglepődtem, hogy pont engem választottál, de nagyon jól esett, mert ezek szerint kíváncsi vagy a gondolataimra, elképzeléseimre, véleményemre. Korábban is volt már részem hasonlóban, de csak egyszer. Azt is kérésre csinálta velem az illető, emiatt kicsit furcsa volt. Akkoriban még Frida néven munkálkodtam.
szerecsendio: A Sarki Fény című blogod női főszereplője is Frida. Valamiféle különös kapocs fűz ehhez a névhez, vagy szimplán csak tetszik? Hol hallottad először? Mi ösztönzött arra, hogy írói nevet változtass? 
Leah: Az igazat megvallva, nem véletlen az egybeesés. Ahogyan a Kulisszatitkok menüpontban is olvashatja a közönség, rengeteg változata volt már a cselekménynek, az előzményekről viszont sosem beszéltem. Ebben az esetben kivételt teszek, és elárulom, hogy eredetileg egy ABBA fanfiction-nek indult a történet, és ugyebár az ABBA egyik tagját hívják Fridának. A nevem is tőle eredt, még régebben az egyik (szintén ABBA rajongó) barátnőmmel elneveztük egymást a két lány után, mert mindketten odavoltunk értük (olyannyira rajongója vagyok, hogy részben miatta lett vörös a hajam). A névváltoztatás sem újdonság nálam, már rengeteg név alatt munkálkodtam (korábban a blogol.hu-n), de úgy éreztem, hogy egyik sem volt eredeti, átütő, mégis könnyen megjegyezhető. A Júlia keresztnevemből ered a Leah, a többi meg csak jött magától, illetve egy tévés műsorban hallottam a két keresztnevet együtt, és nagyon megtetszett.
szerecsendio: A Sarki Fény végül egy Alexander Rybak fanfiction lett. Hol hallottál először a fiúról és miért pont őt választottad?
Leah:  Alexről először a 2009-es moszkvai Eurovíziós Dalfesztiválon hallottam, és be kell vallanom, akkor nem neki szurkoltam, sőt, egyáltalán nem tetszett. De az idő múlásával más irányba is elterelődött a zenei ízlésem, és a 2014-es dalfesztivál után elkezdtem keresgélni a korábbi versenyek dalai között is, így találtam rá. Azonnal beleszerettem, olyannyira, hogy a Sarki Fény (korábban Svédország Emlékei) történetét is befolyásolta. Először őt szántam a rossz fiú szerepre, de az angyali mosolya megváltoztatta a döntésemet, amit a mai napig nem bánok.
szerecsendio: Mesélnél róla, milyen lett volna a rossz fiú Alex? Egyszerűen képtelen vagyok elképzelni.
Leah: Akkor menjünk kicsit vissza az időben. Azt már említettem, hogy eredetileg a férfi főszereplő Benny Andersen volt. Ugyanúgy ment volna a történet, mint ahogy most (csak Svédországban), és egyszer csak képbe került volna Alex, aki mindent felforgatott volna egy felelőtlen cselekedettel. Komoly következményei lettek volna, de nem szeretném elárulni a végét, mert az a jelenlegi cselekményre nézve spoiler lenne.
szerecsendio: Miért cseréltél helyszínt? Hogyan lett Svédországból Norvégia? Alaposan utánanéztél a neten, vagy te magad is bejártad azokat a helyeket, amiket Frida?
Leah: A helyszínváltás oka egyszerű volt: Alexhez Norvégia illik, és az utóbbi időben eléggé beleszerettem az ott készült képekbe. Valamint azóta, hogy a történet meglehetősen eltávolodott az ABBA világától, már Svédország sem volt az igazi. Elég alapos kutatást végeztem (bétám segítségével), sajnos még nem volt alkalmam a saját szememmel látni az országokat, de ami késik, nem múlik!
szerecsendio: Az Álomtól Aranyig című blogod egy korcsolyázó lányról szól. Mi áll hozzád közelebb, a zene vagy a műkorcsolya? Miért?
Leah: Imádom a műkorcsolyát is, habár sosem űztem, ennek ellenére a zene az életem, és fuvolistaként sokkal inkább el tudom képzelni a jövőmet, mintha korcsolyázónak indultam volna, és folyamatosan versenyeken kéne stresszhelyzetben lennem. Szóval a válaszom egyértelműen a zene.
szerecsendio: Mióta fuvolázol? Még sohasem érezted azt, hogy neked ez túl sok, esetleg túl nehéz vagy túl fárasztó és legszívesebben feladnád?
Leah: Ha jól számolom, ez a tizedik évem, ami azért elég sok, ezért is zavarodom bele néha. Sajnos éreztem már úgy, nem is olyan túl régen, hogy kész, vége, feladom, ez nekem nem megy, nincs kedvem, s a többi. De "vettem egy mély levegőt" (egy egész tanéven keresztül), és komolyan átgondoltam, mit is akarok én valójában. És a mai napig nem bánom, hogy az eredeti döntésemnél maradtam, miszerint fuvolista akarok lenni, nem pedig közgazdász, közismereti tanár, orvos, vagy akármi. Ez az egész megtanította nekem, hogy hallgassak a szívemre, és mindig az első döntés a jó.
szerecsendio:  Mi a legnagyobb álmod, a fuvola mellett? Mi az, amit feltétlen át szeretnél élni (láttam ám, hogy van egy bakancslistád, nagyon tetszettek a vágyaid, de engem most a legnagyobb érdekelne)?
Leah: A legnagyobb pont nincs rajta a listán, mert nem találtam hozzá képet, csinálni meg lusta voltam. De itt elárulom: a legnagyobb álmom (jelenleg), hogy egy közös koncertet adjak Alexander Rybakkal. Hogy miért? Fantasztikus hegedű virtuóz, minden elismerésem az övé. És minden áron szeretném megtudni, milyen érzés együtt zenélni vele. Ezzel még talán vetekszik az, hogy szeretném, ha a jövőben a magyar fuvolista társadalom tudná, ki is vagyok.
szerecsendio: Ez nagyon édes álom, kívánom, hogy teljesüljön. Ennyi zenei ambíció mellett hogyan jut időd az íráshoz? Honnan jött az ötlet, hogy akkor most te írsz egy blogot?
Leah: Köszönöm szépen! Remélem, hogy minden a tervek szerint alakul majd. *mosolyog* Igazából elég kaotikus az életem, és ez néha a történetek rovására megy, ami a tanulmányaim miatt érthető. Sok időt fordítok a gyakorlásra, viszont úgy nyerek időt a blogolásra, hogy amíg mások bulizni, szórakozni járnak, én a magam kis világával vagyok elfoglalva - természetesen nem a négy fal között. Fogom magam, kiülök az udvarra, a bétámmal megbeszélem a következő fejezet dolgait, miközben körbeugrálnak a kutyáim. Bezárkózott típus vagyok, nem tagadom, de ha kell, szakítok időt a kimozdulásra. Az ötlet, magam sem tudom, honnan jött, egyszerűen csak elkezdtem írni a blogol.hu-n, és nem sokkal később az egyik gimnazista barátnőm
ajánlotta a blogger-t, hogy sokkal jobb, többen látogatják, s a többi. Azóta vagyok tagja én is ennek a világnak. A többi meg jött magától.
szerecsendio: Vannak olyan bloggerek/bloggerinák, akik a blogspotnak köszönhetően lettek a barátaid?
Leah: Természetesen vannak, mint például két történetem bétái, Fran Fisher és Lucy. De ide tartozik még Dorothy Roden (Margarita) is, hogy csak a legszorosabbakat említsem. És attól, hogy még sosem találkoztunk (sajnos), még ugyanúgy mindennapi szinten beszélünk, sőt, a két bétámmal talán még többet is beszélek, mint a tényleges legjobb barátnőmmel.

szerecsendio: Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy elvállaltad a szeptemberi interjúalany szerepét. Öröm volt megismerni. Lehetne egy olyan kérésem, hogy csatolj egy képet, ami a leginkább jellemzi az életed? Leírnád, miért azt választottad, amit?



 Leah: Kettő képet is csatoltam, ha nem baj. Az egyiket szerintem nem kell mondanom, miért, a másik viszont némi magyarázatot kíván. Kávéfüggő vagyok (akárcsak Frida, csak ez még nem derült ki, de majd ki fog), ha egy nap nem iszom kávét, máris jelentkezik a majdnem migrén szintű fejfájás, és egész nap olyan vagyok, mint egy zombi. Ebba Zingmark pedig gondolom szintén érthető. *mosolyog*

Millio puszi Xx
szerecsendio
Bepötyögte dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)