Hotel Blue Pearl
link (x)
Trailer:
-
Kinézet:
Semmi kétség, hogy illik a történethez, hiszen az egész színvilág olyan, mintha egy örök napsütésben fürdőző tengerparton sétálna az ember - nekem legalábbis ilyen érzéseim voltak, valahányszor megnyitottam az oldalad. Aztán vettem egy mély levegőt, elvonatkoztattam mindettől és megtaláltam a hibákat.
Kezdjük a fejléccel: szerintem rosszak a méretek, hiszen az emberek túl kicsit, a homokvár és a szemüveg túl nagy. Értem, hogy minimum tíz főszereplőd van, és így nehéz - és előnytelen - lenne mindenkit rápakolni, de ez a megoldás sem jobb. Én például - egy-egy felszínesebb napomon, mert ha rosszkedvem van, igeni felszínes leszek -, egyből kiléptem volna az oldalról emiatt. Nekem kell egy arc, vagy valami, ami felkelti az érdeklődésem. A szerkesztés egyébként nagyon szép, ha te készítetted, akkor minden elismerésem, mert gyönyörűen összemostad a képeket. Csak valahogy mégsem tetszik.
A háttér illik a fejléchez, a bejegyzéseid sorkizártak, a szöveg tagolt és jól olvasható. A modulsávoddal azonban akadtak problémáim. Szerintem célszerűbb lenne, ha a közvélemény-kutatást és a chatet megcserélnéd és, ha a versenyes képeknek külön oldalt nyitnál, esetlen leszednéd őket, miután véget ért a megmérettetés, mert elrontja a harmóniát.
Ezt követően megnéztem az oldalaidat. Az évadokat szépen sorban belinkelgetted, aminek nagyon örültem, mert így megkönnyítetted az olvasást, a szereplős oldalaid viszont borzalmasak. A helyedben minden karakterről egyforma méretű, díszítésű képet készítenék, amik nem olyan pixelesek, hogy szinte már nem is láthatóak az arcaik. Vagy ne legyen semmi, vagy cseréld le őket, mert nagyon bántotta a szememet, és szerintem ezzel nem voltam egyedül. A díjaidnál van egy kép, ami eltűnt és csupán egy szürke karika van a helyén. Az is nagyon kiábrándító.
A blogod nagyon szép... lehetne. Csak figyelj oda az apróságokra is. Megéri!
Történet:
Az elején kicsit sok volt a számadat. Értem, hogy mindenkivel tudatni akartad, ki mennyi idős, de nem jegyeztem meg, sőt! Zavart. A helyedben inkább a külső tulajdonságokat hangsúlyoztam volna, mint például kinek milyen a haja, a szeme, az alkata. Ha nem láttam volna a képeket, egyik szereplődet sem tudtam volna elképzelni, és még így is volt, amikor elfelejtettem, ki milyen is valójában.
Az alap történet tíz tinédzserről - bár azt hiszem voltak fiatalabbak is - szól, akik elmennek egy kéthetes (?) nyelvtáborba, Amerikába. Mindenki úgy tudja, hogy a nagyváros, San Fransisco lesz a végállomás, azonban a busz nem áll meg, sőt! Nagyon is továbbhajt, a város külpereméig, egy Goldenville nevezetű helyre. A városrész unalmas, a magyar fiatalok csalódottan fogadják a fejleményeket. Az első napok ismerkedéssel telnek. Megismerik egymást, Gemmát és Davidet, no meg Thomast, akiről kiderül, hogy magyar származású...
Nos, Thomas története... kicsit valótlan, főleg, hogy biztos vannak szülei, akik segíthetnének neki összeszedni a pénzt egy fapadosra járatra. Kizártnak tartom, hogy ennyire lehetetlen lenne hazajutni Amerikából, még annak ellenére is, hogy minden pénzét elköltötte.
A napok telnek, az órák pörögnek, a gyerekek unatkoznak. Kitalálják az évszázad tervét, kiszöknek és a Cassandrán - egy jachton - töltik az éjszakát. Igen ám, de mire felkelnek, a hajót beindítják, és ők kisodródnak a nyílt vízre. Eddig még tetszett is, izgalmasnak találtam, de innen jöttek az abszurd fordulatok. A sors túl sokszor szólt közbe, ezzel lehetetlenné téve a történéseket. Aláírom, hogy hatalmas fantáziád van, de átestél a ló túloldalára, és nem csak hogy a föld felett lebegtél, de egyenesen a fellegekbe repítetted magad. A titokzatos ember, aki kihajózott a Cassandárval, ugyanis nem más, mint David, aki nem mellesleg meghunyászkodik a gyerekek előtt. Szerinted melyik felnőtt viselkedne hasonlóan?! Ádámék kijelentik, hogy elmennek Hawaiira, és tényleg elmennek. A férfi még abba is belemegy, hogy elkobozzák a telefonját. Úgy emlékszem, a lányok megengedték neki, hogy küldjön egy SMS-t, ám Gemma kiborulásából arra következtetek, hogy a lány nem kapta meg.
A napok ismételten telnek, a Nap ragyogóan süt az égen, néha beborul. Veszekedések, szerelmi drámák jellemzik a fiatalok mindennapjait... de mit ad Isten, különös dologra bukkannak a Cassandra fedélzetén. Egy fényképre Dénesről és a szüleiről. Kiderül, hogy a Cassandra tulajdonosa a rég elfeledett édesapja, így nem jelentik fel őket. A fiú családja is egymásra talál. Csodák igenis léteznek. Ezt ki más tudná jobban alátámasztani, mint Thomas. A férfi, aki mindent elveszett, és aki a történet végére egy hawaii szálloda tulajdonosa lett? Ilyen nem létezik. Túlságosan elszakadtál a valóságtól. Ha csupán az egyik furcsaságot tetted volna bele, akkor azt mondom, ilyen tényleg megtörténhet, hiszen ez egy kitalált történet. Na de azért mindennek megvan a határa. Figyelj oda az apróságokra, dolgozd ki jobban a történéseket. A fantáziád maradjon a valóság határain belül, hiszen nem fantasy történetet írsz.
A második évad alaptörténete nagyon tetszett, az, hogy visszatért a troublemaker tízes... kár, hogy már nem voltak olyan bajkeverőek. Persze az események ismételten kezdenek beindulni, na de az a randi Gábor és Hillary között... Annak nem láttam túl sok értelmét. Viszont az, hogy Hillary és Heni rivalizálni kezdtek... az egyetlen olyan szál - Thomas, Claire, Sonia és Tony különös szerelmi négyszögén kívül -, amit érdemes lenne kihangsúlyozni. Ehhez mellékszálnak jöhetne Dorina és Gábor elfojtott szerelme, Patrícia és Ryan alakulóban lévő kapcsolata.
Szereplők:
Nagyon sok szereplőd van, a két kezem kevés, hogy megszámoljam őket, így úgy döntöttem, hogy csupán a legemlékezetesebbekről, a legfontosabbakról írok.
Heni és Ádám: őket mindenképp egy kalap alá venném, hiszen szinte teljesen egyforma személyiségjegyekkel ruháztad fel őket, annyi különbséggel, hogy az egyikük lány, a másikuk fiú. És fura, de tetszett. Ők voltak azok, akik miatt köröm rágcsálva vártam a folytatást, ők voltak azok, akiknek szüntelen szurkoltam, hogy találjanak egymásra, és most így, a második évadban szintén ők azok, akik életet csempésznek a hétköznapokba. Kicsit hiányolom azt a nyers energiát és vadságot, amit ők szimbolizálnak, bár semmi kétség, az utolsó közzétett részben ismételten nagyot alkottak. Sajnáltam, hogy nem tudták megbeszélni, de egy részem őszintén örül, hogy megint áll a bál.
Dorina és Gábor: nos, ők a másik páros, akiket semmi pénzért sem hagyhattam ki, mert míg Ádámék a tűz, addig ők a víz. A nyugalom - legalábbis az első évadban -, akik elhitették velem, hogy minden rendben van. Az ő szerelmük mély volt, aranyos, és azt hittem, eltörhetetlen. Szomorúan olvastam, hogy a távolság közéjük állt. A második évad eseményei mégis reményt adtak. Hiszen miért ne próbálhatnák meg újra?
Az ikrek: ők azok, akik bármit kiderítenek, és már akkor tudják, kibe vagy szerelmes, amikor még te magad sem vagy tisztában az érzelmeiddel. Ők mozgatták a szálakat, agyafúrtak, cserfesek, és ami a legjobb, hogy jó lelkűek. Nem a gonoszkodás vezérli őket, mint Hillaryt. Amikor például kitalálták a nagy randikommandósdit, egyből visszakoztak, hiszen Dorina a barátnőjük, és nem szerették volna hátba támadni. Ez becsülendő.
Gemma és David: ők azok, akiket sosem fogok megérteni, és ha egyszer gyerekem lenne, akit elküldenék egy táborba, biztosan nem engedném a közelükbe. Felelőtlenek, képtelen megnevelni a gyerekeket és a végén már kínomban nevettem, hogy mindent megúsztak, de ezt kifejtettem a történet résznél. Nem létezik, hogy bárki hagyná magát, még akkor sem, ha túlerőben vannak a rendbontó gyerekek. David kiállhatott volna magáért.
Helyesírás:
Alapjában véve tisztában vagy a helyesírás szabályaival, aminek nagyon örültem, mert így nem kellett egyfolytában a hibákat javítgatnom, hanem felszabadultam olvashattam a történetet, miközben a cselekményre összpontosítottam.
Azonban nálad is van egy-két hiba, amire szeretném felhívni a figyelmed.
ÍRÁSJELEK
Kijelentésnél pontot, felkiáltásnál, parancsnál és óhajtásnál felkiáltójelet, kérdésnél kérdőjelet használunk. Ezen kívül ismerünk még idéző jeleket és a többit, közöttük azt a rövid vízszintes vonalat is, amit gondolatjelnek hívunk. Ezt leginkább akkor használjuk, ha közbevetünk valamit, vagy párbeszédet írunk. Gyakran kevergeted őket, mintha épp azt írnád le, ami a legközelebb van az ujjaidhoz. Erre példát is hoztam:
"Tuti nem Pete az, hiszen ő Goldenville másik végében lakik a feleségével, egy kertes házban!" Ez sem nem felkiáltás, sem nem parancs, de még óhajtás sem, így a felkiáltójel is felesleges. Helyesen: Tuti nem Pete az, hiszen ő Goldenville másik végében lakik a feleségével, egy kertes házban.
"Csak nem gondolták, hogy egy milliomosra hagyom az üzletet? Egész életemben azon voltam, hogy a saját vagyonomat növeljem, hát most segítek azoknak, akiknek ez nem adatott meg - olyan különös ez? De figyelmeztetem magukat, ne javasoljanak valakit csak azért, mert megsajnálták az illetőt!" Ötletem sincs, miért használtál gondolatjelet, amikor ez egy külön, új mondat. Csak nem gondolták (...), akiknek ez nem adatott meg. Olyan különös ez? De figyelmeztetem magukat (...).
IGEIDŐK
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezzel minden egyes embernek meggyűlik a baja, hiszen elég egy másodpercnyi figyelmetlenség és a múltba jelen, a jelenbe múlt keveredik, olyan helyeken is, ahova egyáltalán nem illik. Ezt egy alapos átolvasással könnyen orvosolhatod.
"A londoni átszállásnál még visszatekerte eggyel a mutatókat, de amikor Londonból Los Angelesbe érkeztek, olyan fáradt volt, hogy teljesen elfeledkezett erről. Pedig jó lenne tudni, hogy mennyi az idő..." Mivel úgy vettem észre, hogy leginkább a múlt időt használod, ennek tükrében javítottam ki a mondataidat: A londoni átszállásnál még visszatekerte (...). Pedig jó lett volna tudni, hogy mennyire járt az idő...
Összességében:
10/5 - izgalmas történetvezetés, azonban túlságosan elrugaszkodsz a valóságtól. Figyelj oda a részletekre, mert abban rejtőzik a siker. Csak így tovább!
Millio puszi Xx
szerecsendio
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése