Sziasztok!
Ezúttal egy interjúval jelentkezek, amit nem mással, mint a kedves és bájos Vivian J- Walker-rel készítettem. Aki ismeri az tudja, milyen aranyos és tehetséges, aki pedig nem, remélem a kérdéseim által jobban megismerhette, esetleg kedvet kapott hozzá, hogy olvasson/rendeljen tőle.
Ahol megtalálhatjátok:
--------------------------------------------------
szerecsendio: Szia. Először is, köszönöm szépen, hogy elvállaltad a felkérésem. Mit gondoltál, amikor kijelentettem: szeretnék készíteni veled egy interjút. (Nem mellesleg ez akkor volt, amikor épp te kérdezgettél engem).
Vivian: Én köszönöm, hogy alkalmasnak találtál erre, még mindig alig hiszem el! Azt, hogy biztosan csak viccelsz, nem gondoltam volna, hogy komolyan mondod, nem értettem, miért pont velem szeretnél interjút készíteni.
szerecsendio: Nem értetted? Ez azt jelenti, hogy ez az első interjúd?
Vivian: Hát, volt már egy, még a nyáron, de azt sem igazán értettem, mármint olyan szinten, hogy miért pont én. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy valaki megakar interjúvolni,mert már magában hihetetlen, hogy pontén legyen az interjúalany.
szerecsendio: Honnan jött a Vivian J. Walker név? Mi rejlik a J. mögött?
Vivian: A Vivian alap dolognak számított nálam, mert a saját nevemet szerettem volna használni valamilyen szinten, így csak egy betűt kellett kicseréljek. A Walker csak úgy beugrott, mert rengeteg vezetéknevet próbálgattam, egyik sem illett igazán, a Vivian Walker pedig nem hangzik olyan jól, így csak odabiggyesztettem egy J. betűt. Sajnos nem igazán rejlik mögötte semmi érdekes dolog.
szerecsendio: Mesélnél egy kicsit az első blogodról és annak alapötletéről?
Vivian: Az első blogom egy Harry Styles fanfiction volt, amit ugyan még mindig nagyon szeretek, mégsem volt erőm befejezni. Az alapötlete szerintem teljesen egyszerű, már a legelején tudtam, hogy nem szeretnék gimnáziumról írni, így egy egyetem az egyik fő helyszín. A dolog úgy kezdődött, hogy a főszereplő lány ás osztálytársai új osztálytársakat kapnak, mily meglepő, a 1D tagjait. Fogalmam sincs, valahogy úgy intéztem, hogy a lány nem tudott arról, hogy ők híresek, pedig azok voltak, de még mennyire. A fő cselekményszál úgy történt, hogy az egyetem igazgatója minden évben kiválasztott két embert, akik egy nyaralásszerűségben részesülnek, akik tettek valamit az iskoláért, vagy a tanulmányi eredményük olyan volt, hogy ezt kiérdemeljék. Harry és Katherine (a főhősnő) kapta meg ezt a kirándulást, így, ha jól emlékszem egy hetet töltöttek Párizsban, ahol összejöttek, minden ilyesmi, ezután derült ki az, hogy mindenki hazudott a lánynak, no meg persze, hogy egy világsztár fiúja van. Valahogy eddig jutott el a történet, még mindig a fejemben vannak azok a csavarok, amiket terveztem bele, de mint említettem, nem volt erőm befejezni.
szerecsendio: Milyen csavarokat terveztél?
Vivian: Például az elejétől kezdve úgy akartam, hogy ahogy sorban kiderülnek a dolgok, úgy a lány szülei még több szerepet kapnak, mert ők meghaltak, még a fiúk érkezése előtt. Ezzel kapcsolatban azt terveztem, hogy a 1D nem saját akaratából ment abba a kisvárosba tanulni meg ilyesmi, hanem a menedzserük küldte őket oda, mert annak a férfinak valami köze volt a lány szüleinek a halálához.
Meg szerettem volna esküvőt is, de hát az olyan messze lett volna, hogy addig nem jutottam el, még az előbbi információ se derült ki. Vagy lehet, már egyáltalán nem emlékszem.
szerecsendio: Ehhez képest a Six days... I will survive című blogod hatalmas változásokon ment keresztül. Mind a téma, mind a cselekménysorozat sokkalta komolyabb. Nem volt fura a romantikáról horrorra váltani?
Vivian: Az volt, de inkább csak az elején, mert a közepe felé már éreztem, hogy ezt nem tudom végigírni romantika nélkül, pedig az elején még teljes mértékben nélküle akartam. Tévedtem, mert egyszerűen nem tudom csak a tényeket közölni, és azt hiszem, hogy a mostani horror-romantika párosítással tökéletesen azonosulni tudok, és szerintem valahol nekem való.
szerecsendio: Tervezel bele még több gyilkosságot? A többiek is feltűnnek majd?
Vivian: Igen, tervezek, bár nem tudom, hogy megmutatkozik-e majd a történetben, sajnos már nincs sok rész hátra, és még fogalmam sincs, hogy a végéig miket írok bele. Feltűnnek még, de nem olyan sokat, mint az elején és talán nem is úgy, ahogy mindenki hinné.
szerecsendio: Írás mellett szerkesztéssel is foglalkozol. Melyik köt le inkább? Honnan jött a fejléckészítés ötlete?
Vivian: Ez kedv függő. Van, hogy szívsebben készítek fejléceket, csak úgy, vagy saját blogra, és az is nagyon leköt, de van, hogy a szerkesztéshez még annyi kedvem sincs, hogy lementsem a hozzá szükséges képeket, hanem inkább az írást választom, változó. Sosem szerettem fejlécet rendeli, szorongtam, amikor írtam a mailt, bár fogalmam sincs, miért. Utáltam, hogy olyan sok idő, míg elkészül egy fejléc, pedig most már teljes mértékben meg tudok érteni mindenkit, aki az írás mellett mással is foglalkozik vagy design blognál dolgozik, mert nem könnyű egyszerre két dolgot csinálni, hozzávéve a magánéleti dolgokat is.
szerecsendio: Az írás és szerkesztés, na meg a magánélet mellett jut időd az olvasásra? Minden blognál szoktál kommentálni?
Vivian: Sokszor sajnos nem jut erre időm, ha pedig van, akkor nem jut eszembe, hogy olvassak. Blogokat mostanában egyre kevesebbet olvasok, de nyáron mindent haladéktalanul bepótlok. Ha nem maradok le az olvasással, akkor természetesen szoktam, mindig, ha olvasok egy részt, mert tudatni szeretném az íróval a véleményemet, ami általában jó, mivel ha rossz lenne nem olvasnám. Tudom milyen, amikor az ember nem kap visszajelzést, így semmiképp nem szeretném, hogy valaki olyan, akit én is olvasok ezt érezze. Ha törik, ha szakad: elolvasom és írok neki.
szerecsendio: Ez nagyon kedves tőled. Fontosnak tartod, hogy egy író tartsa a kapcsolatot az olvasóival? Te szoktál beszélgetni olyan bloggerekkel, akik nyomon követik a történeteidet?
Vivian: Szerintem fontos, hogy tartsák a kapcsolatot, ha csak annyira, hogy az olvasó elmondja a véleményét, az író pedig választ adjon rá. Igen, így utólag sok emberről kiderült, hogy olvas, velük is szoktam beszélgetni, viszont ritka, hogy beszélgetés közben mondják el a véleményüket, a téma általában elhajlik másfelé, így nemigen beszélünk a történeteimről.
szerecsendio: Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre. Egy élmény volt. Végezetül szeretnélek megkérni arra, hogy csatolj egy képet, amiről a blogod jut eszedbe. És írd le, hogy miért arra esett a választásod, amire.
Vivian: Én köszönöm, hogy felkértél az interjúra!
Azért esett erre a választásom, mert szerintem ez tükrözi leginkább a Six days... I will survive c. blogomat. Leginkább Blake miatt, a következő részekben még ennél is több problémája lesz a betegsége miatt, a személyiségei miatt, így úgy gondolom, hogy ez a kép az, ami megmutatja, hogy mi lesz a főhőssel - illetve mi zajlott le a főhősnőben. Még egyszer köszönöm az interjút! <3
Vivian: Én köszönöm, hogy alkalmasnak találtál erre, még mindig alig hiszem el! Azt, hogy biztosan csak viccelsz, nem gondoltam volna, hogy komolyan mondod, nem értettem, miért pont velem szeretnél interjút készíteni.
szerecsendio: Nem értetted? Ez azt jelenti, hogy ez az első interjúd?
Vivian: Hát, volt már egy, még a nyáron, de azt sem igazán értettem, mármint olyan szinten, hogy miért pont én. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy valaki megakar interjúvolni,mert már magában hihetetlen, hogy pontén legyen az interjúalany.
szerecsendio: Honnan jött a Vivian J. Walker név? Mi rejlik a J. mögött?
Vivian: A Vivian alap dolognak számított nálam, mert a saját nevemet szerettem volna használni valamilyen szinten, így csak egy betűt kellett kicseréljek. A Walker csak úgy beugrott, mert rengeteg vezetéknevet próbálgattam, egyik sem illett igazán, a Vivian Walker pedig nem hangzik olyan jól, így csak odabiggyesztettem egy J. betűt. Sajnos nem igazán rejlik mögötte semmi érdekes dolog.
szerecsendio: Mesélnél egy kicsit az első blogodról és annak alapötletéről?
Vivian: Az első blogom egy Harry Styles fanfiction volt, amit ugyan még mindig nagyon szeretek, mégsem volt erőm befejezni. Az alapötlete szerintem teljesen egyszerű, már a legelején tudtam, hogy nem szeretnék gimnáziumról írni, így egy egyetem az egyik fő helyszín. A dolog úgy kezdődött, hogy a főszereplő lány ás osztálytársai új osztálytársakat kapnak, mily meglepő, a 1D tagjait. Fogalmam sincs, valahogy úgy intéztem, hogy a lány nem tudott arról, hogy ők híresek, pedig azok voltak, de még mennyire. A fő cselekményszál úgy történt, hogy az egyetem igazgatója minden évben kiválasztott két embert, akik egy nyaralásszerűségben részesülnek, akik tettek valamit az iskoláért, vagy a tanulmányi eredményük olyan volt, hogy ezt kiérdemeljék. Harry és Katherine (a főhősnő) kapta meg ezt a kirándulást, így, ha jól emlékszem egy hetet töltöttek Párizsban, ahol összejöttek, minden ilyesmi, ezután derült ki az, hogy mindenki hazudott a lánynak, no meg persze, hogy egy világsztár fiúja van. Valahogy eddig jutott el a történet, még mindig a fejemben vannak azok a csavarok, amiket terveztem bele, de mint említettem, nem volt erőm befejezni.
szerecsendio: Milyen csavarokat terveztél?
Vivian: Például az elejétől kezdve úgy akartam, hogy ahogy sorban kiderülnek a dolgok, úgy a lány szülei még több szerepet kapnak, mert ők meghaltak, még a fiúk érkezése előtt. Ezzel kapcsolatban azt terveztem, hogy a 1D nem saját akaratából ment abba a kisvárosba tanulni meg ilyesmi, hanem a menedzserük küldte őket oda, mert annak a férfinak valami köze volt a lány szüleinek a halálához.
Meg szerettem volna esküvőt is, de hát az olyan messze lett volna, hogy addig nem jutottam el, még az előbbi információ se derült ki. Vagy lehet, már egyáltalán nem emlékszem.
szerecsendio: Ehhez képest a Six days... I will survive című blogod hatalmas változásokon ment keresztül. Mind a téma, mind a cselekménysorozat sokkalta komolyabb. Nem volt fura a romantikáról horrorra váltani?
Vivian: Az volt, de inkább csak az elején, mert a közepe felé már éreztem, hogy ezt nem tudom végigírni romantika nélkül, pedig az elején még teljes mértékben nélküle akartam. Tévedtem, mert egyszerűen nem tudom csak a tényeket közölni, és azt hiszem, hogy a mostani horror-romantika párosítással tökéletesen azonosulni tudok, és szerintem valahol nekem való.
szerecsendio: Tervezel bele még több gyilkosságot? A többiek is feltűnnek majd?
Vivian: Igen, tervezek, bár nem tudom, hogy megmutatkozik-e majd a történetben, sajnos már nincs sok rész hátra, és még fogalmam sincs, hogy a végéig miket írok bele. Feltűnnek még, de nem olyan sokat, mint az elején és talán nem is úgy, ahogy mindenki hinné.
szerecsendio: Írás mellett szerkesztéssel is foglalkozol. Melyik köt le inkább? Honnan jött a fejléckészítés ötlete?
Vivian: Ez kedv függő. Van, hogy szívsebben készítek fejléceket, csak úgy, vagy saját blogra, és az is nagyon leköt, de van, hogy a szerkesztéshez még annyi kedvem sincs, hogy lementsem a hozzá szükséges képeket, hanem inkább az írást választom, változó. Sosem szerettem fejlécet rendeli, szorongtam, amikor írtam a mailt, bár fogalmam sincs, miért. Utáltam, hogy olyan sok idő, míg elkészül egy fejléc, pedig most már teljes mértékben meg tudok érteni mindenkit, aki az írás mellett mással is foglalkozik vagy design blognál dolgozik, mert nem könnyű egyszerre két dolgot csinálni, hozzávéve a magánéleti dolgokat is.
szerecsendio: Az írás és szerkesztés, na meg a magánélet mellett jut időd az olvasásra? Minden blognál szoktál kommentálni?
Vivian: Sokszor sajnos nem jut erre időm, ha pedig van, akkor nem jut eszembe, hogy olvassak. Blogokat mostanában egyre kevesebbet olvasok, de nyáron mindent haladéktalanul bepótlok. Ha nem maradok le az olvasással, akkor természetesen szoktam, mindig, ha olvasok egy részt, mert tudatni szeretném az íróval a véleményemet, ami általában jó, mivel ha rossz lenne nem olvasnám. Tudom milyen, amikor az ember nem kap visszajelzést, így semmiképp nem szeretném, hogy valaki olyan, akit én is olvasok ezt érezze. Ha törik, ha szakad: elolvasom és írok neki.
szerecsendio: Ez nagyon kedves tőled. Fontosnak tartod, hogy egy író tartsa a kapcsolatot az olvasóival? Te szoktál beszélgetni olyan bloggerekkel, akik nyomon követik a történeteidet?
Vivian: Szerintem fontos, hogy tartsák a kapcsolatot, ha csak annyira, hogy az olvasó elmondja a véleményét, az író pedig választ adjon rá. Igen, így utólag sok emberről kiderült, hogy olvas, velük is szoktam beszélgetni, viszont ritka, hogy beszélgetés közben mondják el a véleményüket, a téma általában elhajlik másfelé, így nemigen beszélünk a történeteimről.
szerecsendio: Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre. Egy élmény volt. Végezetül szeretnélek megkérni arra, hogy csatolj egy képet, amiről a blogod jut eszedbe. És írd le, hogy miért arra esett a választásod, amire.
Vivian: Én köszönöm, hogy felkértél az interjúra!
Millio puszi Xx
szerecsendio
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése